Mesekuckó – A banya (2024.12.06.)

Mesekuckó – A banya (2024.12.06.)

December 6-án ismét elérkezett a mese ideje a Szekeres László Alapítványban, hiszen újabb Mesekuckó foglalkozásra került sor épületünkben. Ezen a délutánon A banya című magyar népmesét hallgatták meg a gyerekek. Emellett természetesen nagyokat nevettünk, mókáztunk, és persze a játék sem maradt el. Megnéztük a mese rajzfilmváltozatát is, majd rendhagyó kézműves foglalkozás következett: tarkabarkára festett papírvirágok nyíltak ki,…
Mesekuckó – Prücsök (2024.11.22.)

Mesekuckó – Prücsök (2024.11.22.)

Mesekuckó foglalkozás várta az érdeklődő gyerekeket november 22-én, pénteken is a Szekeres László Alapítvány épületében. Mint minden alkalommal, most is egy magyar népmese várta őket, mégpedig a Prücsök címet viselő. A mesehallgatást vidám mozgásos játékokkal tűzdeltük meg, majd uzsonna és a mese animációs változatának levetítése következett. A kézműves foglalkozás keretén belül tarkabarka nyakláncokat készítettek a kuckólakók, amelyeket…
Mesekuckó – Angyalbárányok (2024.11.08.)

Mesekuckó – Angyalbárányok (2024.11.08.)

Ha péntek, akkor Mesekuckó! A magyar népmeséket kedvelő gyermekek népesítették be a Szekeres László Alapítvány termét november 8-án délután. A kötetlen játék és az ismerkedés után kezdődhetett is a soron következő népmese feldolgozása, amely ezúttal az Angyalbárányok címet viselte. A játékokkal megtűzdelt történet meghallgatását az animációs változat levetítése követte, majd, mint ahogy a kis résztvevők megszokhatták, kézműves…
Mesekuckó – Az állatok beszéde (2024.10.25.)

Mesekuckó – Az állatok beszéde (2024.10.25.)

Október 25-én szép számban gyűltek össze az érdeklődő kisgyerekek egy újabb Mesekuckó foglalkozásra. Ezen a szép délutánon Az állatok beszéde című magyar népmese került terítékre. Olvastunk, játszottunk, nagyokat nevettünk, majd következett a mese rajzfilmváltozatának levetítése. A foglalkozás befejező része kézműveskedéssel telt. A kígyókirályéhoz hasonlatos, díszes koronák készültek ma, amit boldogan vittek haza a gyerekek. Köszönjük, hogy ismét…
Mesekuckó – Sárkányölő Sebestyén (2024.10.11.)

Mesekuckó – Sárkányölő Sebestyén (2024.10.11.)

Népes gyereksereg gyűlt össze október 11-én, pénteken, hogy együtt töltsék a délutánt, hiszen ismét a Mesekuckó várta őket. Ez alkalommal Sárkányölő Sebestyén történetét hallgatták meg együtt, de emellett belebújhattak a juhász bőrébe, majd átváltozhattak sárkánnyá és báránnyá is. A mese animációs változatának megtekintése után következhetett is az elmaradhatatlan kézműves foglalkozás. Ezúttal mindenki a nevének kezdőbetűjét rakhatta ki…
Mesekuckó – Az égig érő paszuly (2024.10.04.)

Mesekuckó – Az égig érő paszuly (2024.10.04.)

Mesekuckó foglalkozáson vehettek részt az érdeklődő kisgyermekek szeptember 4-én a Szekeres László Alapítvány épületében. A közös, játékos ráhangolódás után kezdetét is vette a vidám hangulatú délután. Ez alkalommal Az égig érő paszuly című magyar népmesét hallgatták a kuckólakók nagy figyelemmel, amelyet természetesen izgalmas játékok tettek még érdekesebbé. Az azonos elnevezésű rajzfilm megtekintése után kezdődhetett is a kézműveskedés,…
Mesekuckó – A bűbájos lakat (2024.09.27.)

Mesekuckó – A bűbájos lakat (2024.09.27.)

A Mesekuckó is újra megnyitotta kapuját az érdeklődő gyermekeknek 2024. szeptember 27-én, pénteken. A rendszeresen hozzánk látogató kuckólakók új társaikat is üdvözölhették, majd ismerkedés után közösen meghallgatták A bűbájos lakat című magyar népmesét. Természetesen ezúttal sem maradtak el a vidám mozgásos és ügyességi játékok. A mese animációs változatának megtekintése után pedig mindenki kézműveskedésbe fogott: a főhősnek, a…
Mesekuckó – A kerek kő (2024.06.14.)

Mesekuckó – A kerek kő (2024.06.14.)

A nyári szünidő előtti utolsó Mesekuckó foglalkozásra került sor június 14-én, pénteken. A hozzánk látogató gyerekek ez alkalommal A kerek kő című magyar népmesét kísérhették figyelemmel. A történetet vidám játékokkal fűszereztük, majd megnéztük a rajzfilmváltozatot is. Kézműveskedésre is jutott idő: a délután befejező részében halacskákat színeztünk és engedtünk a vízbe. Mielőtt a kisgyermekek hazaindultak volna, egyik társukat…
Mesekuckó – A csillagszemű juhász (2024.06.07.)

Mesekuckó – A csillagszemű juhász (2024.06.07.)

Június 7-én újra a Mesekuckó várta legkisebb vendégeinket. Ezen a vidám péntek délutánon A csillagszemű juhász című mese szórakoztatta a gyerekeket. Mesehallgatás közben időt szakítottunk a mozgásra, mókázásra is, számos játék segítségével. A népmese animációs változatának megtekintése után következett az elmaradhatatlan kézműveskedés. Ezúttal, a meséhez kapcsolódóan báránykák kerültek ki a gyermekek kezei alól, amelyek elkészítéséhez papírtányért és…
Mesekuckó – Diódénes (2024.05.24.)

Mesekuckó – Diódénes (2024.05.24.)

Pénteki Mesekuckó foglalkozásunkon is jól szórakoztak a hozzánk látogató óvodáskorú gyermekek. Ezen a délutánon a Diódénes című magyar népmese került feldolgozásra. A mese hallgatása közben sort kerítettünk mókás feladatokra, mozgásos játékokra is, majd pihenésképpen a kis résztvevők megtekintették a mese animációs változatát is. Kézműves foglalkozásunk is a történethez kapcsolódott, hiszen ezúttal rókafejeket készítettek a gyerekek papírtányér és…
Mesekuckó – A csókaleányok (2024.05.17.)

Mesekuckó – A csókaleányok (2024.05.17.)

Május 17-én ismét a mesék birodalmába látogathattak a kuckólakók. A Mesekuckó pénteki alkalmán A csókaleányok című magyar népmese került terítékre. Miután megtudtuk, milyen madár is a csóka, meghallgattuk a mesét, de persze közben jutott idő játékra, mókára és nevetésre is. A történet animációs változatának megtekintése után kézműves foglalkozásra került sor. Ezúttal sokszínű kígyókat vihettek haza kis vendégeink.
Mesekuckó – A szorgalmas és a rest leány (2024.05.10.)

Mesekuckó – A szorgalmas és a rest leány (2024.05.10.)

A Mesekuckó újra szélesre tárta kapuit pénteken az érdeklődő kisgyermekek előtt, hogy jókedvűen tölthessenek el együtt egy szép délutánt. Ezúttal A szorgalmas és a rest leány című magyar népmese várta őket, amit meghallgattak, de az animációs változatot is megtekintették. Természetesen a mesét csoportos és egyéni játékokkal is megtűzdeltük, így téve azt érdekesebbé. Kézműves foglalkozásra is jutott idő…