Mesekuckó – interaktív műhelyfoglalkozás (2024.11.29.)

Mesekuckó – interaktív műhelyfoglalkozás (2024.11.29.)

November 29-én, pénteken is vidám hangulatú Mesekuckó foglalkozáson vettek részt az érdeklődő kisgyerekek a Szekeres László Alapítvány épületében. Ezúttal A szállást kérő róka című magyar népmesével ismerkedtek meg. A mesehallgatást mozgásos és sok-sok, kacagást előcsalogató gyermekjátékkal gazdagítottuk. A rajzfilmváltozat levetítése sem maradt el, mint ahogy a kézműves foglalkozás sem. Ezen a délutánon rókabábok készültek, a kuckólakók nagy…
Adventi készülődés/Táncház a Juhász zenekarral (2024.11.28.)

Adventi készülődés/Táncház a Juhász zenekarral (2024.11.28.)

Gyermekkacajtól volt hangos a Szekeres László Alapítvány épülete csütörtökön, november 28-án. Az adventi családi kézműves foglalkozással egybekötött táncház keretében a közelgő ünnepekre hangolódtunk a résztvevőkkel: az esemény első felében adventi koszorút készítettünk, majd a Juhász zenekarral énekeltünk közösen. Közönségünk legkisebb tagjai különböző hangszerekkel ismerkedtek meg testközelből, de sok-sok érdekességet is hallhattak az adventi szokásokról és hagyományokról. A…
Téged vár az Öko-sarok! (2024.11.27.)

Téged vár az Öko-sarok! (2024.11.27.)

Téged vár az Öko-sarok! nevet viselő gyermekfoglalkozásra vártuk november 27-én, szerdán kis környezetvédőinket, hogy új ismeretekkel gyarapodjanak és jól szórakozzanak. Ezúttal az állatvilággal, azon belül pedig a vadállatokkal foglalkoztak. Megbeszélték, hogyan készülnek fel a vadak az előttük álló téli időszakra, és arról is szó esett, hogy mi, emberek mi módon segíthetünk nekik átvészelni a telet. Az igen…
ASzakkör – Bútorfestés (2024.11.27.)

ASzakkör – Bútorfestés (2024.11.27.)

Harmadik alkalommal találkoztak a bútorfestő csoport tagjai a Szekeres László Alapítvány székházában november 27-én, hogy jó hangulatban folytassák az előző heti gyakorlást, ami a további munkájuk alappillére lesz majd. Különféle vastagságú és formájú ecsetek használatának módját sajátították el, ami nagyon fontos, hiszen így rögződtek azok a mozdulatok, amelyekre az elkövetkező alkalmakon nagy szükségük lesz. Szorgosan folyt a…
12 hetes Autogén Tréning Szabadkán (2024.11.26.)

12 hetes Autogén Tréning Szabadkán (2024.11.26.)

Szabadkán, a SZLA támogatásával 2024. november 26-án sor került a 12 hetes Autogén tréning 9. alkalmára. Az Autogén tréning egy határmezsgyét képez a test és lélek elválaszthatatlan egysége között, elősegíti a két oldal közötti kommunikációt, mélyíti az önismeretet.A módszer megtanulása jelentősen hozzájárul életminőségünk és közérzetünk javulásához, kellő felkészültséget ad, pszichés energiát szabadít fel a stressz, konfliktusok megfelelő…
ASzakkör – Baba-mama horgolás (2024.11.26.)

ASzakkör – Baba-mama horgolás (2024.11.26.)

Az ASzakkör baba-mama horgolással foglalkozó csoportja töltött ismét egy kellemes hangulatú délutánt november 26-án, kedden a Szekeres László Alapítvány épületében. Ezúttal is vidám beszélgetés mellett folyt a munka. Olyan új elemek elsajátítására került sor, mint az egyráhajtásos pálca, valamint a fonalváltás. Ezt követően kezdődhetett is egy új darab, mégpedig a törölköző elkészítése, amely a szorgos résztvevők jóvoltából…
Egészséges gerinctréning (2024.11.25.)

Egészséges gerinctréning (2024.11.25.)

Egészséges gerinctréning nevet viselő foglalkozásunkra ismét szép számban gyűltek össze a csoporttagok november 25-én, hétfőn a Szekeres László Alapítvány épületében. A már megszokott sorrendben kezdődhettek is a gyakorlatok, természetesen a bemelegítéssel, nyújtással. Az előttük álló egy óra leforgása alatt nemcsak alapos, minden testrészt átmozgató edzésben volt részük a jelenlevőknek, hanem sok hasznos tanácsot, útmutatást is kaptak a…
ASzakkör – Quilling (2024.11.25.)

ASzakkör – Quilling (2024.11.25.)

Quillingszakkörünk tagjai második alkalommal töltöttek el egy kellemes délutánt november 25-én, hétfőn. Az előző sikeres foglalkozást követően nagy lelkesedéssel vágtak bele az új kihívásba, egy mandala készítésébe. A quillingtollon kívül új eszközök és technikák alkalmazására is sor került, így bővült azon különféle elemek tárháza is, amelyek elkészítésével a munkadarabok még változatosabbá, szebbé tehetőek. A csoporttagok most is…
Hej tedd rá, most tedd rá! (2024.11.25.)

Hej tedd rá, most tedd rá! (2024.11.25.)

Vidám gyereksereg gyülekezett november 25-én a Szekeres László Alapítvány pincehelyiségében, hogy együtt töltsenek egy órát a Hej tedd rá, most tedd rá! elnevezésű néptáncos foglalkozáson. Bevezetésképp a Dunán hajóztunk, majd fogójátékok következtek. Kellő bemelegítés után felcsendült a zene, és a kis táncosok már rophatták is, méghozzá moldvai dallamokra. Rövid szünet után folytatódott a tánc, majd a móka,…
Kerekítő foglalkozás Adán (2024.11.25.)

Kerekítő foglalkozás Adán (2024.11.25.)

Az apróságok nagy örömére hétfőnként felcsendül a Kőketánc a Vadvirág Hagyományápoló Kör nagytermében. Ezúttal is őszi mondókák bújtak elő a türkizkék kerekítős tarsolyból. Cirókáztunk, tapsoltattunk, lógáztattunk, András-napi vásárba lovagoltunk, majd pedig nagyot tornáztunk. Várunk benneteket mondókázni következő hétfőn is!
Minta – gerinciskola – mozogj együtt a gyermekeddel!(2024.11.23.)

Minta – gerinciskola – mozogj együtt a gyermekeddel!(2024.11.23.)

Ezúttal is hasznos tanácsokkal gazdagodtak a Minta – gerinciskola – mozogj együtt a gyermekeddel! családi foglalkozásunk résztvevői szombaton, november 23-án. A gerinckímélő és izomerősítő gyakorlatokra épülő edzés ezen alkalmán további nyújtógyakorlatokat tanulhattak a gyermekek és szüleik rendkívül szórakoztató módon. A közös, játékos gerinctréningen felevenítettük az eddigi foglalkozáson elhangzottakat, de új dolgokat is tanultuk gerincoszlopunk felépítéséről és szerepéről.…
Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó (2024.11.23.)

Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó (2024.11.23.)

Újabb izgalmak vártak a 6–10 éves gyermekekre a Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó foglalkozás 2024. november 23-ai alkalmán. Az együtt töltött mókás délelőtt első felében finommotorikai feladatokkal és matematikai feladványokkal melegítettünk be. A gyerekek nagy örömére ezúttal is sor került kreatív, kézműves műhelymunkára: a lányok és a fiúk csapatokban dolgoztak egy őszi kollázson. A hideg és meleg színek…