Hej tedd rá, most tedd rá!

Hej tedd rá, most tedd rá!

Tavaszi hangulatban zajlott március 25-én a Hej tedd rá, most tedd rá! nevet viselő néptáncos foglalkozás. A bemelegítő kör után a dunántúli ugrós tánclépéseinek gyakorlása következett a népzene dallamaira, majd kis pihenő közben húsvéti témájú találós kérdéseket fejthettek meg a gyerekek. A közelgő ünnepet idéző húsvéti versike tanulása után ismét a táncé volt a főszerep: a már…
A Szakkör – Gyöngyfűzés

A Szakkör – Gyöngyfűzés

Igazán szép színkombinációjú és tetszetős népi ékszer elkészítésébe fogott hétfőn A Szakkör gyöngyfűző csapata. Bordó, piros és bronzszínű, különféle formájú gyöngyök felhasználásával tászli, azaz nyaklánc fűzése kezdődött, ami a moldvai csángó nők viselete volt. Az eredetileg leginkább bordó és fekete gyöngyökből készült nyakék manapság már sok színben pompázhat, és ma is méltán népszerű viselet. A szakkör résztvevői…
Egészséges gerinctréning

Egészséges gerinctréning

Március 25-én, hétfőn ismét összegyűlt a lelkes csapat, hogy részt vegyen az Egészséges gerinctréning elnevezésű foglalkozáson. A szokásos, a továbbiakhoz elengedhetetlen bemelegítés után el is kezdődhetett a jóga és pilates mozdulatait alapul vevő gerinctorna. A résztvevők nagy odafigyeléssel, precízen végezték a különféle mozdulatsorokat, ezzel is elősegítve gerincük egészségének megőrzését, állóképességük javítását, így egész szervezetük jóllétét is.
Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó

Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó

A térbeli tájékozódás, illetve a jobb és bal oldal differenciálása volt a középpontban a szombati Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó foglalkozáson. Mindezt természetesen sok vidám feladat segítségével fejlesztették kis kuckólakóink ez alkalommal is. A bemelegítő nagymotoros gyakorlatok után egy húsvéti versike tanulása volt soron, beszélgetés és ujjgyakorlatok kíséretében, mely utóbbi igen hasznosnak mutatkozott a foglalkozás későbbi részében következő…
Filmklub: Szegénylegények

Filmklub: Szegénylegények

Csütörtöki Filmklubunk március 21-ei eseményén újabb magyar filmmel vártuk vissza közönségünket: ezúttal Jancsó Miklós Szegénylegények című fekete-fehér alkotását tekinthették meg az érdeklődők. A Szegénylegények Jancsó legismertebb alkotása, melyet a kritikusok a magyar filmtörténet egyik legjelentősebb mérföldköveként emlegetnek. A rendező ebben az alkotásában dolgozta ki és alkalmazta először a híres jancsói filmnyelvet, mely egyediségénél fogva megkerülhetetlenné vált az…
Hej! Másként tedd rá!

Hej! Másként tedd rá!

Az állatok voltak a központban a szerdai Hej! Másként tedd rá! gyermekfoglalkozáson. A róluk való beszélgetést sok-sok kép kísérte. A gyerekek megbeszélték, kinek mi a kedvenc állata és azt is megindokolták, miért esett rá a választásuk. A témához kapcsolódóan activity következett, majd a legkedveltebb népi gyermekjátékok jöttek sorra: szőlőt loptunk és elhajóztunk a Dunán. Mesére is jutott…
A Szakkör – Mézeskalács

A Szakkör – Mézeskalács

Közeledik a húsvéti ünnepkör. Ebben az ünnepváró hangulatban zajlott március 20-án, szerdán a mézeskalács-készítő és -díszítő szakkör is. A résztvevők ezúttal is szorgos munkába fogtak: cukor- és terülőmázat készítettek és színeztek, majd nekikezdtek a díszítésnek, amihez az írókázás technikáját használták. A húsvét kapcsán a délután folyamán tojás és nyuszi formájú mézesek kaptak szebbnél szebb mintákat és különféle…
Egészséges gerinctréning

Egészséges gerinctréning

Szerdai csoportunk gyűlt össze március 20-án, hogy ismét részt vegyen az Egészséges gerinctréning nevet viselő foglalkozáson. Nyugtató zene mellett kezdődött a torna, bemelegítéssel. Ezután következhettek a mélyizmokat megmozgató, erősítő gyakorlatok. Nem maradtak ki az egyensúlyfejlesztő, ízületeket stabilizáló mozdulatsorok sem, amelyek segítenek megszüntetni a nyak-, hát- és derékfájdalmakat.
Téged vár az Öko-sarok!

Téged vár az Öko-sarok!

A húsvétra való hangolódás jegyében a március 20-i Téged vár az Öko-sarok! foglalkozásunk témája a nyúl volt. Erről a szőrös, kedves állatról tanultunk, életmódjáról, fajtáiról. A kézműves részben pedig mindenki elkészíthette saját egyedi nyúl-portréját kartonpapír és tojástartó újrafelhasználásával. Mindenki vidám alkotással tért haza, így várva a közelgő ünnepet.
Kerekítő foglalkozás Moholon

Kerekítő foglalkozás Moholon

Tavaszra hangolódó mondókákkal, dalocskákkal vártuk a legkisebbeket Moholon. Miután köszöntöttük egymást, Kerekítő manó is megérkezett és megmutatta kedvenc cirokseprűjét, majd fel is seperte kerti útját. Ezt követően megpatkoltuk a kis lovacskákat és vidám lovagoltatás következett. A höcögtetők, csiklandozók, tapsoltatók, tenyeresdik után a böjti szelek szárnyán hintáztattuk a kis nyuszikat, betereltük őket a mező közepére, ahol a színes…
A Szakkör – Hímzés

A Szakkör – Hímzés

A Szakkör hímzőszekciója tölthetett együtt ismét egy szép délutánt március 19-én, kedden. Ez alkalommal új tudásra tehettek szert a résztvevők. Ahhoz, hogy szebbnél szebb hímzett motívumok kerülhessenek az anyagokra, elő kell azokat készíteni, a kivarrandó mintákat rá kell vinni azokra. Ezt a folyamatot, azaz a drukkolást sajátítottuk el ezen a napon. A békés megyei hímzésfajták közül a…
Kerekítő foglalkozás Adán

Kerekítő foglalkozás Adán

Tavaszköszöntő Kerekítő foglalkozáson vehettek részt az érdeklődők hétfőn a Vadvirág Hagyományápoló Körben. Kerekítő manó kicsit bosszankodott a böjti szelek miatt, ezért gyorsan munkához is látott, serényen felsepregette kerti útját. Miután mi is kisepertük a házakat, közösen elénekeltük a Csipkefa bimbója kezdetű népdalt. Ezt követték a lovagoltatók, tapsoltatók, cirókázók, sétáltatók, höcögtetők sora, majd pedig a színes ejtőernyő segítségével…