Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó

Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó

Szombaton a mesék birodalmába vándoroltak a Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó foglalkozásra látogató gyermekek. Állatok hagjainak utánzásával, fonémagyakorlatokkal melegítettek be, majd találós kérdések sora mozgatta meg az agytekervényeket. A főszerepet ezen a délelőttön a malackák és a farkasok játszották. A három kismalac című mese hangzott el először, amelyhez koncentrációs és logikát fejlesztő gyakorlatok kapcsolódtak, aztuán dramatizálás és versenyjáték…
Csütörtök esték: Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Csütörtök esték: Szolnoki Szimfonikus Zenekar

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar Ütőegyüttesének különleges játékától volt hangos a szabadkai zsinagóga 2024. április 11-én. A Csütörtök esték elnevezésű rendezvénysorozat keretében megrendezett zenés esten az ütőhangszeres zeneirodalom egy részével ismerkedhettek meg az érdeklődők klasszikus, világzenei, ragtime és flamenco-inspirálta dallamokon keresztül. A Szolnoki Szimfonikusok hat évtizede vállalnak aktív szerepet a magyar kulturális értékek megőrzésében és közvetítésében, megalakulásuk óta…
Téged vár az Öko-sarok!

Téged vár az Öko-sarok!

Április 10-én délután újra várta látogatóit az Öko-sarok. A kis környezetvédők ezen a foglalkozáson a szarvasmarhákkal ismerkedett. Meghallgathatták, hogyan élnek, mivel táplálkoznak, hányfélék lehetnek, de sok más érdekesség is kiderült ezekről az állatokról. A kézműveskedés sem maradhatott el: szürkemarhák készültek kaspókból és sztiroporgolyókból a foglalkozás második felében, amit a gyermekek vidám hangulatban töltöttek el.
Krimi-klub – Könyvklub

Krimi-klub – Könyvklub

Április 10-én is izgalmakkal teli könyvklub vette kezdetét a Szekeres László Alapítvány székházában. Ez alkalommal a magyar krimiirodalom megteremtőjeként emlegetett szerzőtől, Kondor Vilmos kortárs írótól olvastunk. Foglalkozásunk keretében a Bűnös Budapest nevű ciklus első részéről, Kondor Budapest Noir című debütáló regényéről beszélgettünk. Az 1930-as évek Budapestjét hietelesen megidéző krimi kapcsán kitértünk a könyv cselekmenyének történelmi és politikai…
Csütörtök esték: Mi fán terem a jó publicisztika?

Csütörtök esték: Mi fán terem a jó publicisztika?

Szórakoztató és színvonalas beszélgetésre invitáltuk az érdeklődőket a Csütörtök esték elnevezésű programsorozat részeként: április 4-én a Podolszki József publicisztikai pályázat díjazottjai, Dévity Tamás, Gruik Zsuzsa, Kállai Göblös Nikoletta és Dobó Engi Florinda voltak a vendégeink, akikkel L. Móger Tímea költő, újságíró, a zombori Herceg János Magyar Művelődési Központ munkatársa beszélgetett.
A Szakkör – Mézeskalács

A Szakkör – Mézeskalács

A Szakkör foglalkozás-sorozat szerdai alkalmán a mézeskalács-készítő szekció tagjai töltöttek együtt egy kellemes délutánt. Ezúttal is szép és érdekes feladat várta őket: madarak díszítése volt a program, amihez az írókázás technikáját használták. Most is, mint minden alkalommal, újdonság is várta a résztvevőket: a madárkák szárnyai külön is rásüthetők a formára, így térbeli hatást érhetünk el a sütés…
Téged vár az Öko-sarok!

Téged vár az Öko-sarok!

Újabb élőlényt ismerhettek meg kis környezetvédőink szerdán a Téged vár az Öko-sarok! elnevezésű gyermekfoglalkozáson. Ez alkalommal a baromfikról, pontosabban a tyúkról hallhattak érdekes előadást. A már meglévő tudás mellett sok új információt is szerezhettek erről a háziállatról. A húsvétra hangolódás jegyében kisfilmet is nézhettek a tojásfestés és -díszítés különféle technikáiról, ami felvezette az elmaradhatatlan kézműves foglalkozást, hiszen…
Egészséges gerinctréning

Egészséges gerinctréning

Március 27-én, szerdán újabb gerinctorna-gyakorlatokat végezhettek az érdeklődők. A halk zene mellett az óra első részében bemelegítő, nyújtó gyakorlatok vezették fel a foglalkozást. Ezután következhetett csak a gyakorlatsor, amely rendszeres végzésével a csoporttagok elérhetik azt, hogy sokkal jobb közérzetet, fájdalommentesebb mindennapokat biztosítsanak maguknak. Segít abban, hogy átmozgassák a csigolyákat, a váll- és csípőízületet, ezáltal elősegítsék a problémamentes…
Krimi-klub – Könyvklub

Krimi-klub – Könyvklub

Kortárs magyar regénnyel vártuk vissza résztvevőinket Krimi-klubunk március 27-ei eseményén. Az angolszász és francia detektívregények után a magyar krimik világába nyertünk betekintést Mészöly Ágnes Rókabérc – haláltúra című művével. A főként ifjúsági regények szerzőjeként ismert író rendkívül kreatív és egyedi módon mutatja be a „haláltúrába” torkolló várva-várt osztálytalálkozó történetét. Foglalkozásunk részeként a regény szövevényes cselekményéről és a…
Márciusi táncház a Juhász zenekarral

Márciusi táncház a Juhász zenekarral

Március 27-én ismét elérkezett a havi rendszerességgel megrendezett táncház ideje. A Juhász zenekar tagjai ez alkalommal csallóközi játékokkal kezdték az estet, majd egy bordal megtanulása és éneklése következett, melynek apropója a bácskossuthfalvai Móricz borászat nedűinek kóstolója volt, amelyek jellegzetességeit egy rövid előadás keretében ismertette a tulajdonos. Az este további részében vígan folyt a tánc, amely táncrendjében szatmári,…
A Szakkör – Hímzés

A Szakkör – Hímzés

A hímzőszakkör tagjai gyűltek össze március 26-án, hogy folytassák e szép kézimunkafajta hagyományának ápolását. Az előző alkalommal a párnahuzatra előrajzolt mezőberényi szűcshímzés motívumát kezdthették el hímezni a résztvevők. Ezt megelőzően megtekinthették az ehhez a művelethez kapcsolódó oktatóvideót, megismerkedhettek az olyan alapvető öltésfajtákkal, mint a laposöltés, a ferde laposöltés és a száröltés, majd következhetett a nagy odafigyelést igénylő…
Kerekítő foglalkozás Adán

Kerekítő foglalkozás Adán

Húsvétváró Kerekítő foglalkozás várta hétfőn a legkisebbeket az adai Vadvirág Hagyományápoló Körben. Kerekítő manó, amint meghallotta a Kőketánc dallamát, ugrott is közénk mondókázni, majd pedig gyönyörű tojásokat is festett a közelgő ünnepre. Mi sem tétlenkedtünk, búzát őröltünk, lisztet szitáltunk, tojást törtünk, tésztát dagasztottunk és megsütöttük a legfinomabb húsvéti fonott kalácsokat. Ezt követően megitattuk a kisnyuszikat, meglestük őket…