Táncház a Juhász zenekarral – Disznótoros hagyományok
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaIdézzük fel együtt a hagyományos disznótorok hangulatát! Néprajzi előadással, kézműves foglalkozással, és természetesen táncos mulatsággal várjuk Önt és családját 2025. január 30-án, csütörtökön 18:30 órakor a Szekeres László Alapítvány januári táncházába. A rendezvény első felében megtudhatjuk, hogyan zajlottak a disznóvágások nagyszüleink idejében, illetve arról is szó esik, milyen hiedelmek kötődnek ehhez a közösségi eseményhez. A kézműves programot…
Az évszázadokon átívelő íróikon — Jókai 200 – kerekasztal beszélgetés
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaJókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából emlékező kerekasztal-beszélgetésre kerül sor 2025. február 18-án, kedden 18 órai kezdettel a Szekeres László Alapítvány pincehelyiségében. A beszélgetés résztvevői Berényi Emőke magyartanár, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, dr. Németh Ferenc egyetemi tanár, művelődéstörténész és dr. Crnkovity Gábor irodalomtörténész, iskolaigazgató lesznek. Az évszázadokon átívelő íróikon című kerekasztal-beszélgetést Mihályi Katalin, a Magyar Szó szerkesztője vezeti.…
SzekerEST – Magyar Szó-élőújság
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaÚj, SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozatunk keretében tart élőújságot a tavaly decemberben nyolcvanadik születésnapját ünneplő Magyar Szó napilap csütörtökön, 2025. február 20-án. A rendezvényen többek között szó esik a közkedvelt, az immár a 81. évében lévő napilap történetéről és ünnepi kiadványairól, de a Magyar Szó munkatársainak mindennapjaiba is betekintést nyerhetnek az érdeklődők. A 19 órakor kezdődő eseményen közönségünk tagjainak…
SzekerEST: Valódi élmény – kávézzunk együtt
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaA közelgő nőnap alkalmából szeretnénk a kávékedvelő hölgyeket egy igazán különleges élményben részesíteni. Koza Gabriella, kézműves kávémanufaktúra-tulajdonos látogat el 2025. március 6-án, csütörtökön 17 órakor a Szekeres László Alapítvány székházába, hogy közelebbről is megismertesse a legmagasabb minőségű kávékülönlegességeket. Az est résztvevői hasznos tanácsokat kaphat azzal kapcsolatban, hogy miként lehet a kávézás élményét egy újabb szintre emelni. Természetesen…
SzekerEST – A sportpszichológia jelentősége és szerepe a sportolók sikeres felkészítésében
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaSzekerEST rendezvénysorozatunk 2025. március 13-ai eseményén újabb színvonalas szakmai előadásra várjuk közönségünket, vendégünk Dr. Klinovszky Andrea sportpszichológiai szakpszichológus lesz. A 21. században a sikeres sportolók nem csak komplex fizikai terhelésnek vannak kitéve, nem csak szigorú életmódbeli elvárásoknak szükséges megfelelniük, de a sportvilágban jelentkező eredménykényszer okozta stresszel, külső elvárásokkal, és az őket érő lelki hatásokkal is meg kell…
A jövő már megérkezett – mesterséges intelligencia a hétköznapokban
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaVajon hol tart a mesterséges intelligenciakutatás (AI) napjainkban? Miként befolyásolják a jövőt az általunk teremtett intelligens gépek és programok? Hogyan használjunk jól az AI nyújtotta lehetőségeket?Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak mindazok, akik 2025. március 20-án, csütörtökön 19 órakor ellátogatnak a Szekeres László Alapítvány pincehelyiségébe. SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozatunk következő vendégeként Vörös Csaba informatikust köszönthetjük, aki előadásában érdekes…
Márciusi táncház a Juhász zenekarral
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaMint ahogyan azt korábban megszokhatták, néprajzi előadással, kézműves foglalkozással és természetesen táncos mulatsággal várjuk Önöket és kedves családjukat 2025. március 27-én, csütörtökön 18:30-tól a Szekeres László Alapítvány soron következő táncházába. A rendezvény első felében megtudhatjuk, mit ünneplünk március 15-én, illetve arról is szó esik, kikre emlékezünk ezen jeles napon. A kézműves programot követően néptáncoktatók közreműködésével alkalomhoz illő…
Lélek és Nemzet Konferencia – Határtalanul az Autista Gyermekekért Egyesület
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaSzeretettel várunk minden érdeklődőt a Határtalanul az Autista Gyermekekért Egyesület szakmai napjára, ahol előadások, közös beszélgetések kerülnek megszervezésre az autizmus spektrum zavar témájában, emellett a résztvevők tapasztalataikat is megoszthatják a témában, valamint a konferencia alatt, a felmerülő kérdések is megválaszolásra kerülnek. A szakmai nap célja, hogy szakemberek, pedagógusok és érintett családok számára lehetőséget biztosítson a tapasztalatcserére és…
SzekerEST – Hét Nap-élőújság
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaSzekerEST elnevezésű rendezvénysorozatunk keretében csütörtökön, 2025. április 3-án élőújságot tart a hamarosan nyolcvanadik születésnapját ünneplő Hét Nap hetilap. A rendezvényre látogatók megtekinthetik az elmúlt 80 évet bemutató képkiállítást, amely a szerkesztői csapat mindennapjaiba enged bepillantást nyerni. Az est folyamán többek között szó esik a sokak által kedvelt hetilap múltjáról és jelenéről, valamint jövőbeli tervekről. A Hét Nap…
SzekerEST – LOGOPÉDIA MINDENKINEK – A gyermekkori nyelvi környezet fontossága
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaLOGOPÉDIA MINDENKINEK - A gyermekkori nyelvi környezet fontossága című beszélgetős előadásra várjuk az érdeklődőket SzekerEST elnevezésű rendezvénysoroztaunk április 10-ei eseményén. „Az emberi elme nagyszerű alkotásai között aligha van még egy, mely alapvető fontosságban vetekedhetnék a nyelvvel.” (Bárczi Géza)A beszéd kizárólag emberi tulajdonság, létezésünk alapeleme, életünk nélkülözhetetlen része, az életvezetés feltétele. A nyelv a gondolkodás képességének az eszköze.…
ASzakkör – Baba-mama horgolás
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaHorgolással a legegyszerűbb, praktikus használati tárgyaktól kezdve a bonyolult, csipkemintás ruhákig bármi elkészíthető. Ehhez csak egy kis fonalra, horgolótűre és a két kezünkre van szükség. Horgolhatunk a modern, letisztult irányvonal szerint, de visszatérhetünk a klasszikus mintákhoz is, ebben a kézimunkatípusban biztosan megtaláljuk az egyéniségünknek megfelelő stílust.A 2024/2025-ös évadban a SZLA újfent csatlakozott a Nemzeti Művelődési Intézet szakköri…
SzekerEST – Péter László Hërnyóvétëk c. kötetének bemutatója
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, Szerbia„Köztudott, hogy az Újfutak–Veternik–Hadikligetről menekülő székely családok egy félrevezetett csoportját Szabadkánál elfogták a partizánok. Közülük negyvenhárom férfiembert különítettek el. Hetekig fogva tartották s egy kivételével még újév előtt kegyetlenül legyilkolták őket. A megrázó történet a Völgységbe letelepített bukovinai székelyek körében hosszú évtizedekig kibeszéletlen marad.” SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozatunk április 22-ei eseményén Péter László székelykevei származású képzőművész, író Hërnyóvétëk…
Kerekítő foglalkozás Moholon
Mohol Novak Radonić u. 49, Mohol, SzerbiaKerekítő foglalkozás Moholon a Csobolyó Művelődési Egyesület épületében (Mohol, Novak Radonić u. 49.)!A biztonságos korai kötődés, az érzelmi fejlődés és biztonság záloga – bizalmi, kapcsolatteremtő ölbeli játékok fél órában! Szeretettel várjuk új foglalkozásunkra, mely a 0–3 évesek és szülei számára nyújt felhőtlen, örömteli szórakozást.A 2023. szeptember 19-én, kedden 17.00 órától induló, heti rendszerességgel keddenként megrendezésre kerülő foglalkozás…
Kiugrott a gombóc – foglalkozások 0-3 éveseknek
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaKiugrott a gombóc elnevezésű foglalkozásunkra várjuk a 0-3 éves gyermekeket és szüleiket szerdánként, 17 órától a Szekeres László Alapítványba. A január 15-én induló családi foglalkozáson szakképzett óvodapedagógus segíti fejleszteni a gyermekek beszédét, beszédértését, ritmusérzékét, memóriáját, figyelmét és mozgáskoordinációját játékos fejlesztő technikák alkalmazásával. A heti rendszerességgel megrendezésre kerülő eseményen mókás ölbéli játékokkal és népi mondókákkal ismerkedünk meg, melyekkel…
ASzakkör – Butórfestés
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaA hajdanvolt mesterségek egyik reneszánszát élő ága a gazdag múltra visszatekintő bútorfestés. E szakköri tevékenység folyamán az alapokkal ismerkedünk meg, és elindulunk a tervezés, színkeverés, szerkesztés szövevényes útján. Számba veszünk néhány tájegységet, megismerkedünk alapvető motívumaikkal, majd belekóstolunk a gyűjtés, motívumfeldolgozás alapjaiba is.A 2024/2025-ös évadban a SZLA újfent csatlakozott a Nemzeti Művelődési Intézet szakköri tevékenységéhez. Az ASzakkör program…
Téged vár az Öko-sarok!
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaAlsósok részére: 6-10 éves gyerekek jelentkezését várjuk!2024. szeptember 25-től heti egy alkalommal, minden szerdán 90 perces foglalkozásra várjuk a gyerekeket. A foglalkozás házigazdái Vinkó Tamás környezetmérnök és Szabó Szabolcs pedagógus.- Mire használható fel egy üres flakon? A befőttesüvegekbe kizárólag gyümölcs és zöldség kerülhet? Mi a komposzt? Hogyan nevelhetsz növényt?- Alkotóműhelyeink során a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára és annak…
Nagy Találkozás – Szekeres Adrien és László Boldizsár koncertje
Zsinagóga Zsinagóga tér, Szabadka, SzerbiaEgyedülálló zenei élményben lehet része a szabadkai zsinagógába látogatóknak 2025. április 24-én, csütörtökön 19 órakor. A Szekeres László Alapítvány szervezésében megrendezésre kerülő esemény vendégei Szekeres Adrien és László Boldizsár lesznek, akik Nagy Találkozás című koncertjükkel varázsolják el vajdasági közönségüket. Kevesen tudják, hogy Adrien és Boldizsár a pályájuk elején egy énektanárhoz, Sík Olgához jártak. Olga néni (ahogy őt…
Mesekuckó – interaktív műhelyfoglalkozás
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaMesekuckó a SZLA-ban!Mesekuckó interaktív műhelyfoglalkozásra várjuk a 3-6, de legfeljebb 8 éves gyerkőcöket 2024. szeptember 27-től péntekenként 17.00 és 18.30 óra között a SZLA-ba.A foglalkozásunk középpontjában a 100 magyar népmese áll animációs és szóban előadott változattal. Miért? Mert a gyermekeket életre nevelni közös, játékos tanulással és a népi bölcsességek átadásával lehet. Nálunk minden gyermek hős és kiállja…
Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaSok szeretettel várunk vissza minden 6 és 10 év közötti gyermeket képességfejlesztő foglalkozásainkra!Legyél óvodás, iskolaelőkészítős, kisiskolás, itt a helyed! Ma minden gyermek képességeinek fejlődése mozaikszerű, vagyis másként és más ütemben fejlődnek. Sokszor tapasztaljuk, hogy egyes képességeik erősebbek, míg más területeken gyengébbek. Kézen Fogva Fejlesztőkuckó foglalkozásainkon változatos képességfejlesztő csapatjátékokkal készülünk, melyek nemcsak a gyermekek egymásra való odafigyelését, de…
Egészséges gerinctréning
Szekeres László Alapítvány Makszim Gorkij u. 6/A, Szabadka, SzerbiaCsoportos, koedukált ízületkímélő gerinctornára várjuk az érdeklődőket a Szekeres László Alapítványba Csajkás Kovács Szuzanna okleveles gyógytornász vezetésével. A szombatonként 11.30 és 12.30 óra között megrendezésre kerülő foglalkozáson pilates és jóga alapokra épülő gyógytorna gyakorlatokkal dolgozunk a derékfájdalmak megelőzésén és testtartásunk javításán. A 60 perces gerinctréningen elsősorban a mélyizmok megerősítésére, az ízületek stabilizálására, valamint az egyensúlyfejlesztésre helyezzük a…