December 6-án ismét elérkezett a mese ideje a Szekeres László Alapítványban, hiszen újabb Mesekuckó foglalkozásra került sor épületünkben. Ezen a délutánon A banya című magyar népmesét hallgatták meg a gyerekek. Emellett természetesen nagyokat nevettünk, mókáztunk, és persze a játék sem maradt el. Megnéztük a mese rajzfilmváltozatát is, majd rendhagyó kézműves foglalkozás következett: tarkabarkára festett papírvirágok nyíltak ki, egy kis víz hatására. Más meglepetés is várt a nap végén a kuckólakókra: a foglalkozás ideje alatt a Mikulás is erre járt, apró ajándékokkal tömve meg a kis csizmákat, mindenki örömére.