Fergeteges táncmulatságra vártuk közönségünket 2025. január 30-án, csütörtökön a Szekeres László Alapítványba. Tematikus táncházunk keretében ezúttal a disznótorok hagyományait elevenítettük fel közösen: az est első felében kézműves foglalkozással egybekötött kiselőadással vártuk a legkisebbeket, de disznótoros finomságokat is kóstolhattak a résztvevők. A falatozást követően táncra perdítettük a gyermekeket és családtagjaikat, táncoktatóink, Brezovszki Roland és Brezovszki Tamara vezetésével. A Juhász zenekar tagjai ezúttal is feledhetetlen hangulatot varázsoltak a Szekeres pincehelyiségébe, több dalocskát és disznótori mondókát is megtanítottak a kis táncoslábúaknak. A családi táncházat követően a felnőtteké volt a főszerep a 20 órakor kezdődő táncmulatságon, melyen különböző forgós-forgatós táncrendekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Köszönjük, hogy velünk tartottak! Sok szeretettel várunk vissza mindenkit februárban is!