Július 26-án elérkezett A sport bűvöletében nevet viselő gyermektáborunk zárónapja is. A táborozók ma sem maradtak érdekes programok nélkül. A mozgásformák egyik kedvelt fajtája, a néptánc nyitotta a napot, ugyanis Gazsó Tibor néptáncoktató várta a gyerekeket egy fergeteges hangulatú órára, ahol több tájegység táncait próbálhatták ki, de emellett közelebbről megismerkedhettek a citerával, de még a karikás ostorral is. A továbbiakban az egyik legnépszerűbb sportág, a labdarúgás került sorra, amelynek alapjait, lényegét Csizmár Zsolt futballedző ismertette, majd izgalmas kvízjáték keretén belül tehették próbára tudásukat e téren a gyerekek. A tábor zárásaként Jancsi Bohóc Bábszínháza szórakoztatta kis résztvevőinket, hogy vidáman, jó hangulatban térhessenek haza idei nyári táborunkból, természetesen az elmaradhatatlan, jól megérdemelt emléklappal. Köszönjük, hogy idén is minket választottatok! Várunk vissza Benneteket!
Tags:
Post navigation
Előző bejegyzés
Kiberkaland – juss ki kóddal informatikai tábor (2024.07.25.)
Következő bejegyzés
Digitális detektívek – nyári informatikai tábor (2024.07.26.)