Március 5-én újabb foglalkozásra vártuk vissza Krimi-klubunk résztvevőit a Szekeres László Alapítványba. Az angolszász és magyar detektívregények után ezúttal egy olasz író tollából született krimi, Donato Carrisi író és filmrendező A lelkek ítélőszéke című könyve került terítékre. A kortárs szerző regényét két foglalkozás keretében elemezzük ki közösen: első körben a krimi feléhez elérkezve tárgyaltuk át eddigi benyomásunkat a regényről és annak hangulatáról korábbi olvasmányainkhoz viszonyítva. Az olasz krimi műfajáról és annak jellegzetes elemeiről is szót ejtettünk, majd áttértünk a szerző által felvetett morális dilemmák és az emberi gonoszság eredetének elemzésére. A jó hangulatú foglalkozást Kubából hazatértő résztvevőnk házi készítésű banánkenyerének elfogyasztásával tettük még kellemesebbé. Köszönjük, hogy velünk töltötték a szerda estéjüket! Két hét múlva kiderítjük, ki is valójában Marcus és hogyan kapcsolódik az összefüggéstelennek tűnő gyilkosságok sorozatához. Tartsanak velünk!