A Szekeres László Alapítvány Krimi-klubjának 2024. november 20-ai alkalmán az egyik legismertebb kortárs magyar krimit, Cserháti Éva ’A Sellő titka’ című regényét dolgoztuk fel közösen a résztvevőkkel. A K.É.Z., vagyis a Kiszuperáltak És Zöldfülűek csapatának első esete egy történelmi részletekben gazdag, szövevényes történetet tár elénk a görög polgárháború eredményeként Magyarországra menekült görög és macedón gyerekek sorsáról. Az elismert műfordító és krimiíró 2019-es regényében a görög szállal párhuzamosan megismerkedünk a K.É.Z. öt ujjával, azaz a különleges nyomozói csoport tagjaival. Foglalkozásunk ezen alkalmán a kevésbé ismert történelmi tényekről, valamint a könyv szereplőinek kapcsolatáról és összekovácsolódásáról ejtettünk szót. A karakterek hibáit és problémáit illetően a résztvevők megállapították, hogy sebezhetőségük még inkább emberibbé teszi őket, személyes fejlődésük története sikeresen ellensúlyozza a könyv nyomasztó hangulatát. Köszönjük, hogy ezúttal is velünk töltötték a szerda estéjüket! Következő alkalommal, december 4-én N. Nagy Zoltán nagysikerű Babits-gyilkosságainak második részével várjuk vissza Önöket!
Tags:
Post navigation
Előző bejegyzés

Következő bejegyzés
Mesekuckó – Prücsök (2024.11.22.) 
