Hej tedd rá, most tedd rá! (2024.10.07.)

Hej tedd rá, most tedd rá! (2024.10.07.)

Október 7-én, hétfő lévén, újra Hej tedd rá, most tedd rá! néptáncos foglalkozásunkra vártuk az óvodáskorú gyermekeket. Ezen a délutánon egymást követték a közkedvelt népi gyermekjátékok, de emellett sor került új, mondókákkal kísért csoportjátékora is. Ritmusgyakorlatok is gazdagították a foglalkozást, amelyek után a dunántúli ugrós lépéseit gyakorolhatták kis néptáncosaink. A vidám délutánt az A gúnárom fekete elnevezésű…
Kerekítő foglalkozás Adán (2024.10.07.)

Kerekítő foglalkozás Adán (2024.10.07.)

Vidám hangulatú Kerekítő foglalkozás várta Adán az apróságokat október 7-én is. Kerekítő manó, miután megtalálta seprűjét, szépen felseperte kerti útját és együtt varázsolt velünk pici gesztenyét, makkot, diót a kicsi tenyerecskékbe. Közösen elénekeltük a Csipkefa bimbója kezdetű népdalt, höcögtünk, göcögtünk, tapsoltunk, hintáztunk, cirókáztunk, majd megfőztük a legfinomabb szilvás gombócokat is. Sok szeretettel várunk Benneteket jövő hétfőn is!
Minta – gerinciskola – mozogj együtt a gyermekeddel (2024.10.05.)

Minta – gerinciskola – mozogj együtt a gyermekeddel (2024.10.05.)

A Szekeres László Alapítvány legújabb, Minta – gerinciskola – mozogj együtt gyermekeddel! elnevezésű foglalkozásának október 5-i eseményén ismételten gerincünk felépítéséről és működéséről tanulhattak bővebben a résztvevők. Foglalkozásvezetőnk szórakoztató és ismeretterjesztő módon hívta fel a figyelmet gerincünk egészségének fontosságára: a 60 perces edzésen változatos és játékos gerinckímélő gyakorlatokat leshettek el a szülők és gyermekeik, melyek rendszeres alkalmazásával támogathatják…
Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó (2024.10.05.)

Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó (2024.10.05.)

Kézen Fogva – Fejlesztőkuckó elnevezésű foglalkozásunk október 5-ei alkalmán rendkívül mókás, őszi témára épülő feladatokkal vártuk a 6-10 év közötti gyermekeket. A bemelegítő játékokat követően logopédiai gyakorlatokon keresztül tanultunk a sünök, a gyerekek egyik kedvenc állatának életmódjáról és táplálkozásáról. Az együtt töltött két órában Sün Balázzsal is megismerkedtünk egy mese keretében, majd a finommotorika fejlesztésére helyeződött a…
Mesekuckó – Az égig érő paszuly (2024.10.04.)

Mesekuckó – Az égig érő paszuly (2024.10.04.)

Mesekuckó foglalkozáson vehettek részt az érdeklődő kisgyermekek szeptember 4-én a Szekeres László Alapítvány épületében. A közös, játékos ráhangolódás után kezdetét is vette a vidám hangulatú délután. Ez alkalommal Az égig érő paszuly című magyar népmesét hallgatták a kuckólakók nagy figyelemmel, amelyet természetesen izgalmas játékok tettek még érdekesebbé. Az azonos elnevezésű rajzfilm megtekintése után kezdődhetett is a kézműveskedés,…
A trauma hege (2024.10.04.)

A trauma hege (2024.10.04.)

Október 4-én elérkeztünk az Erasmus+ nemzetközi projektprogram keretein belül megrendezésre kerülő „A trauma hege – a múlt tanulságai és megküzdési módok bemutatása” elnevezésű tudományos tanácskozás utolsó állomásához, amely helyszíne nem volt más, mint Budapest. A résztvevőknek, köztük a Szekeres László Alapítvány munkatársainak is mozgalmas, eseménydús programban volt részük már az első napon is. A témához kapcsolódóan rendkívül…
Téged vár az Öko-sarok! (2024.10.02.)

Téged vár az Öko-sarok! (2024.10.02.)

Október 2-án a Téged vár az Öko-sarok! nevet viselő foglalkozáson vettek részt az érdeklődő gyerekek. Ezen a délutánon érdekes témát jártak körbe, méghozzá a háztartási hulladék útját követték, azaz megtudták, hová kerül a szemét, miután kidobják a kukába. Megbeszélték azt is, milyen hulladékfajták léteznek, mi az összetételük és hogyan válogassák szét. A foglalkozás kézműves része természetesen az…
12 hetes Autogén Tréning Szabadkán (2024.10.01)

12 hetes Autogén Tréning Szabadkán (2024.10.01)

Szabadkán, 2024. október 1-én, a Szekeres László Alapítvány (SZLA) által támogatott 12 hetes Autogén tréning relaxációs csoportfoglalkozás első alkalmára került sor. Az orvosi bizonyítékokon alapuló relaxációs módszer főbb tudnivalóiról, a csoportterápiás folyamat lényeges pontjai, továbbá a közös együttműködés szempontjainak átbeszélését követően a csoporttagok megismerkedhettek egymással, és tisztázva lettek a főbb motivációs célkitűzések, valamint sor került az első…